Délután átugrottam a középkori Japánba... ez így megy hétköznap. Már amikor nem töltök huzamosabb időt a középkorban. De a házimat a suliban írom szinte mindig... Kellemetlen, tisztára olyan ez, mint egy artista mutatvány, egyensúlyban tartani a saját és a középkori világot. Nem tudom meddig fogom bírni, Természetesen a jegyeim mind katasztrófálisak.. 2 3 stb. De ennek is örülök, az a lényeg, hogy ne bukjak semmiből... jaj istenem emlékszem mikor még csupa 5 meg négyes voltam. Annyira régen volt, hogy már el is feljettem, mit jelent 5-öst kapni.

Szóval Inuyasha mint rendesen ismét egy ékkőszilánkot próbált megszerezni egy szellemtől, nem volt neki nagy falat, de láttam rajta, hogy mindjárt összeesik a fáradtságtól. Mondtam neki, hogy nyugotan pihenjen le, mert még hosszú az út Sango falujáig, meg különben sem tesz neki jót a kialvatlanság. Erre a válasz:

NEM VAGYOK FÁRADT, HAGYÁL MÁR BÉKÉN!!! volt.

Annyira rosszul esett, de komolyan, hogy elrohantam sírni, úgy hogy vissza se néztem rá. Csak, hogy pechemre nem a jó irányba vissza menni pedig, hogy találkozzam vele... nem volt kedvem. Valaki mással viszont találkoztam, éppen a zsebkendőmet tettem el, mikor shogást hallottam tőlem balra. Kikyou volt az. Ő is észrevett én is észrevettem, én egy kicsit megugrottam, ettől majdnem elestem egy fa kiálló gyökereiben...

- Kik... Kikyou... szervusz izé... -dadogtam, de hát egy értelmes mondat nem jutott az eszembe, amit ehhez a váratlan helyzethez fűzthettem volna. De persze Kikyou más... ő praktikusabban gondolkodik.

- Mit keresel itt az erdő közepén.- mondta a szokásos elhalló hangján. Egy percig azt hittem... nah mindegy butaság... hogy nekem fog jönni.

- Én... én csak elfutottam.- vágtam rá az első dolgot, ami az eszembe jutott, - Teljesen véletlenül kerültem ide. De... mondd csak Kikyou. Te tudod, hogy hol vagyunk?

Kikyou arcán csodálkozás jelent meg, biztos nem hitte, hogy őszintén mondtam a korábbiakat. Majd hümmögött egyet, mint aki magában nevet. - Nem ismerős a hely?

Zavart, hogy okosabb mint én... de hát a hely cseppet sem volt ismerős, kénytlen voltam megrázni a fejem.

- Inuyasha erdejében vagyunk.- jelentette ki.
Ettől én lepődtem meg. Az lehetetlen, hogy ez a hely... ezek a sötét árnyas fák... az egész erdőt valami bűz és köd vette kötül. Ez lenne Inuyasha erdeje?
- Az nem lehet... csodálkozom... Kikyou, hogy megélnek még a fák egy ilyen helyen...- mondtam neki hitetlenkedve. De olyan választ kaptam rá, amire nem számítottam. De holnap foyltatom a mesélést, ma már igen fáradt vagyok hozzá.

Szervusz Naplóm!