Kagome éppen a saját világban volt. A változatosság kedvéért ezúttal is tanult. Megkapta azt a halom jegyzetet, amit az elmúlt héten írtak az osztálytársai. Hálás volt értük, a gyomra mégis görcsbe rándult, mert tehetetlennek érezte magát.

-          Talán az lenne a legjobb- gondolta Kagome - ha pár hétig nem mennék vissza a középkorba. Inuyasha talán mérges lesz, de nem érdekel. Akár hiszi, akár nem a világ nem csak körülötte forog. Kicsit legalább nem fognak szellemek üldözni, hanem visszarázódom a normális életembe.

Így hát Kagome aznap estefelé visszatért a középkori Japánba, hogy elbúcsúzzon egy időre a barátaitól. A kunyhó azonban üres volt. Csak Kaede kavargatta a teáját a tűznél.

-          Lányom, a többiek Naraku nyomába eredtek az északi hegyek felé. - magyarázta kedvesen Kaede anyó. S megkínálta Kagomét egy csésze teával, amit Kagome el is fogadott.

-          Értem, Kaede anyó átadná kérem, az üzenetet a többieknek, mikor visszatérnek, hogy egy darabig a saját világomban kell maradnom, mert rengeteg a bepótolni valóm?

-          Természetesen. De ügye Kagome, sok ez így neked. Két világ közt utazgatni, szellemekkel körül véve. – aggódott Kaede.

-          Semmi baj. Megbirkózom vele- mosolyodott el Kagome, habár maga is tudta, hogy nincs min mosolyognia. Édesanyjának már be sem meri vallani, hogy ha rossz jegyet hoz haza. Pedig nem is olyan régen még mindenki irigykedve nézett rá az eredményei miatt. Aztán ott volt Souta, szinte nem is beszélgettek, és nem is tudja, hogy mi van vele. A nagypapa persze, örül. A kisunokája a kalandos középkorban van, bár tudná, hogy min megy keresztül!

Kagome hamarosan elbúcsúzott Kaede anyótól és elindult visszafelé a kúthoz ám valami megállásra késztette. A kútnál egy miko ruhába öltözött szép, fiatal lány állt, aki megszólalásig hasonlított rá.

-          Ki… Kikyou?- dadogott Kagome a meglepetéstől, hogy itt látja a papnőt.

-          Szervusz, Kagome.

-          Hát, te mit keresel itt?- bukott ki Kagoméből a kérdés, de szinte rögtön a szája elé kapta a kezét. Hiszen, akinek nincs itt keresnivalója az nem Kikyou, hanem ő. – Bocsánat… szóval… izé… Mi van veled?- Kagome örült, hogy a nap lebukott a távolban, mert így Kikyou csak a hangján érezhette, hogy mekkora zavarban van.

Kikyou közelebb jött a kúttól és elnevette magát Kagome zavarán. Kagome nem vette sértésnek a nevetést, mert Kikyou nem gúnyolódott, inkább megnyugodott tőle.

-          Igazából Kaedével szerettem volna beszélgetni, de most, hogy itt vagy azt hiszem veled is van megbeszélni valóm.

Ajjaj… ajjaj- gondolta Kagome- most számon kéri rajtam Inuyashát és közli, hogy soha ne menjek a közelébe…

-          Ne ijedezz. Inuyashának ehhez semmi köze.

Kagomét kicsit zavarta, hogy Kikyou láthatóan minden gondolatát kitalálta, mintha csak könyvből olvasta volna. Elindultak hát egymás mellett visszafelé a kunyhóba, de aztán Kagome észbekapott, hogy neki igazából otthon lenne a helye a könyvei felett.

-          Kikyou, tudod… nekem, haza kellene mennem…de mindegy. Ma már úgy sem tudnék tanulni.- tette hozzá hírtelen. Kikyou hallgatott. Kaedét meglepte a két lány felbukkanása, de aztán megszokta a szeme, hogy húgát és Kagomét együtt látja.

Kikyou elmondta, hogy úgy véli Naraku az utóbbi időben valamit tervez Inuyasha és Kagome ellen. Nem tudja, hogy mit, de szellemek gyűjt maga köré és egyre több és több ékkőszilánkot szerzett. Legutóbb, mikor találkoztak Naraku megjegyzéseket tett Kagomére, amit Kikyou most nem ismételt el, de amiből kiderült számára, hogy Naraku célja ugyan az, ami ötven évvel ezelőtt volt. Szétválasztani Inuyashát a barátaitól.

Kagome tűnődve hallgatta a papnőt. Rendes volt Kikyoutól, hogy figyelmeztette őket, ám őt valami mégis zavarta.

-          Kikyou… te, miért nem tartasz velünk?

Kikyout meglepte a hírtelen kérdés. De őszintén felelt:

-          Először is nem hiszem, hogy tetszenék neked, ha veletek tartanék, másodszor, nekem a Mizuko faluban van dolgom, betegeket gyógyítok és… harmadszor… ez az együttlét nekem is túlságosan fájdalmas lenne. Jól van ez így.

Kagome megértette Kikyout, hiszen ugyanúgy, mint ő, Kikyou is szerette Inuyashát. Kegyetlenség volt tőle, hogy azt kérte tartson vele, ha a papnő önszántából így nem dönt. Kagome látta, hogy Kikyou elszomorodott s hiába voltak riválisok, most az ő szívét is szomorúság töltötte be. Együtt érzett a papnővel, ugyanakkor mégis…

-          Kikyou. Ne légy szomorú!- Kikyou érdeklődő tekintettel nézett rá. – Tudod, nehezemre esik kimondani, de, akár itt vagyok, akár nem, Inuyasha soha, de soha nem felejtett el téged. Fontos vagy a számára. S ha velünk tartanál, ha ez Inuyashát boldoggá tenné, én kész lennék…

Kikyou felemelt ujjal csendre intette Kagomét. Kagome meglepődött, Kikyou nem tudja, hogy milyen nehéz most neki, ezeket a szavakat végig mondania…

-          Kagome, te éppen olyan fontos vagy Inuyasha számára. Ezt pedig nekem kell elismernem. Nem kérem, hogy értem félreállj.

-          Hogy… de hiszen…

-          Nekem nincs jövőm, de neked még van.

-          Hogy mondhatsz ilyet… Kikyou…

-          Kicsit könnyebb most, nem?

-          Mi lenne könnyebb? Kikyou én, nem értelek…

-          Habár nem tartok veletek, tudom, hogy mi történik. Köztem és Inuyasha között ötven évvel ezelőtt eldöntetett minden.

Kikyou ezután felkelt, de Kagome nem engedte kimenni az ajtón.

-          Kérlek, áll el az útból.

-          Nem! –erődködött Kagome.- Meg kell, hogy értsd. Inuyasha szeret téged.

Kikyou lehajtotta a fejét. Szeméből könnyek csöppentek a fapadlóra. Kagome a vállára tette a kezét vigasztalásul, de mind hiába. Kikyou könnytől maszatos arccal csak ennyit felelt:

-          Inuyashának meg kell értenie… számunkra már nincs jövő. Belátod te is, Kagome, nem? Nincs helyem ezen a világon. Faluról falura járok és sehol nem fogadnak be, csak rövid ideig.

-          Kikyou, az életnek minden formája szent. Ezt még Miroku mondta nekem. És te is élsz, nem? Hiszen itt vagy velü…

-          Kérlek, eressz utamra.- ismételte Kikyou. Ám Kagome mielőtt elengedte volna Kikyout egy röpke pillanatra megölelte őt. A papnőnek elkerekedett a szeme a meglepetéstől.

-          Fel a fejjel, Kikyou.- tette hozzá Kagome. Majd elállt az ajtóból.

Kikyout lassan elnyelte a sötét éjszaka. Kagome úgy döntött még megvárja, míg Kaede végez a vacsorával, aztán ő is útnak indul a modern Japánba. Ám, amit Kikyou mondott még sokáig foglalkoztatta. Megértette, hogy Kikyou micsoda szenvedésen megy keresztül. Ám mindezzel együtt csodálta Kikyout azért, mert még így is képes volt folytatni a küzdelmet Narakuval szemben.

Kagome este az ágyában fekve azon morfondírozott, hogy vajon Inuyasha tudja-e, hogy mit érez Kikyou. S ő vajon eddig miért nem gondolt bele soha mindebbe. Az oldalára fordulva eldöntötte magában, hogy Kikyouhoz képest ő semmit sem ér.

Keményen tanult, ami meghozta az eredményt. Inuyasha, úgy tűnik, hogy még nem tért vissza a hegyekből. Hiszen eddig még nem látogatta meg őt. Az iskolai élet különben lefoglalta, ezért nem érezte annyira zavarónak Inuyasha távollétét. Yuka, Eri és Ayumi úgy gondolta, hogy Kagome teljesen meggyógyult a betegségéből és már a tanárok sem ércelődtek folyton a hiányzásaival.

Egyik nap aztán Inuyashát találta a szobájában Kagome. Úgy meglepődött, hogy kiejtette a kezéből a tankönyveket.

-          Hát, te? – kérdezte Kagome - Mit keresel itt?

-          Naraku gonosz aurája hírtelen felszívódott. – mondta köszönés helyett Inuyasha.- Oh, és ezeket Kikyou neked küldi.- tette hozzá és Kagome felé nyújtott egy piros batyut.

-          Kikyou? Nekem?- csodálkozott Kagome, mert eddig még nem volt rá példa, hogy Kikyoutól bármit is kapott volna. Mielőtt megérkeztünk tette ezt le Kaedenek.

Kagome érdeklődve csomózta ki a kis piros batyut. A batyuban egy apró könyvecske, pár gyógynövényes fiola, és gyógyszer valamint egy opálos színű karkötő volt. Kagome elolvasta a megjegyzéseket, amitket Kikyou kissé sietve rótt bele lúdtollal a füzet elejébe.

Kagomének!

Úgy gondoltam, a harcok során hasznát veszed ennek a füzetnek. Jó néhány, méreg, valamint gyógyszer leírását tartalmazza. A karkötőre tisztító imát mondtam, ha hordod, nem sebez fegyver és az átok.

Kikyou

Kagome további magyarázat nélkül is értette, hogy Kikyou hálás a múltkoriért. De nem sejtette, hogy a papnő ajándékának hamarosan nagyobb hasznát veszi, mint azt gondolta volna. Minden úgy történt, ahogy Kikyou megjósolta, Naraku szellemei valóban megpróbálták Kagomét mérgező kigőzölgésükkel a befolyásuk alá vonni és Inuyasha ellen fordítani. Ha pedig ez megtörténik, Inuyasha, akár csak ötven évvel ezelőtt a fa fogságában végezte volna, de ezúttal Kagome keze által. Azonban, Kagome olyan hálás volt Kikyounak és (nem véletlen) annyira tetszett neki a karkötő, amit kapott, hogy mindig viselte. Így a szellemek, az ártások nem fogtak rajta. A gyógyszerekkel pedig könnyű szerrel meggyógyította barátai és Inuyasha sebeit. A mérgeknek viszont Miroku és Sango vették nagy hasznát.

Kagome arra gondolt, ha azon az estén Kikyou és közte nem rendeződtek volna a dolgok, akkor lehet nem így alakulnak a dolgok, de aztán rájött, hogy Kikyou e nélkül is segített volna rajtuk. Megbocsátott Kikyounak minden szenvedést, és féltékenységet. Talán Kikyou és ő sokkal jobban hasonlítanak, mint elsőre gondolta volna?

VÉGE